A mesém főhőse az első és kedvenc Ever After High babám, Raven Queen, aki most egészen új szerepben tűnik fel: ő Rozmaring hercegnő, a Kiválasztott, Árnyasvölgy trónjának örököse. Remélem, így is tetszeni fog :)

Oldalak

2014. február 22., szombat

Prológus

Amikor kopogtak az ajtón, Holdanyó már mindent tudott abból a levélből, amit a királynő küldött neki Árnyasvölgyből.


Az ajtó előtt egy apró lányka állt félszegen, szokatlan színű, hosszú hajjal és kis csomagjával. Ő volt Rozmaring, a Kiválasztott, a trón ifjú várományosa. Holdanyó végigpillantott díszes ruháján, majd megállapodott a halvány levendulaszín szempáron. Barátságosan elmosolyodott.

- Kerülj beljebb. Már vártalak. 
- Köszönöm, Holdanyó. Ugye te vagy az?
- Igen, én vagyok, teljes jelenlegi életnagyságomban.

Rozmaring óvatosan belépkedett, majd Holdanyó intésére helyet foglalt a fonott bőröndjén.


- Értesítettek az érkezésemről?  - kérdezte Rozmaring.
- Egy levelet kaptam Kamilla királynőtől - bólintott Holdanyó.
- Akkor azt is tudod, hogy a királynő keresztlánya vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek, már sokat hallottam rólad, Holdanyó.
- Én is örülök, bár attól tartok, nem értem egészen a vének döntését. Kérlek, ha nem fárasztott el nagyon az utazás, meséld el, a te szavaiddal is szeretném hallani a történetet. 
-  Szívesen elmesélem. Az út sem fárasztott ki, nagyon sok érdekeset láttam a sólymom hátáról. Azt bizonyára te is tudod, hogy keresztanyámnak nincs saját utódja. Ezért a hagyománynak megfelelően felkérte a Vének Tanácsát, hogy kutassanak a megfelelő örökös után. Úgy mesélik, szokatlanul hamar találtak rám, de a Legvénebb Vén látta a jövendőt, és biztosak voltak benne, hogy én vagyok az utód. Amikor meglátták a hajam színét, igen elcsodálkoztak.


- Árnyasvölgyben valóban igen ritka ez a szín - helyeselt Holdanyó.
- A királynő ennek ellenére rögtön a szívébe zárt, és valódi hercegnőként nevelt fel, nagy szeretetben. Amikor eljött a tizedik születésnapom, egyre nagyobb figyelmet kaptam. Mindenki azt várta, hogy végre kiderüljön, mi az én különleges képességem.
- Ez várható volt. Árnyasvölgy mindenkori uralkodóját ez a tulajdonsága különbözteti meg alattvalóitól. 


- A keresztanyám például bármikor képes előcsalogatni a nap, a hold vagy a csillagok fényét, olyankor is, amikor a sötétség áthatolhatatlannak tűnik - bólintott Rozmaring. - Az én képességem azonban nem akart megmutatkozni. Teltek az évek, és a Vének Tanácsa egyre nyugtalanabb lett. Még nem volt példa rá, hogy valakinek a tizenötödik születésnapjáig sem bukkant elő. Én pedig már tizenhét vagyok.
- Ekkor a Vének Tanácsa újra összeült.
- Így volt. A Legvénebb Vén azt tanácsolta, hogy küldjenek el hozzád, Holdanyó, egy esztendőre.

Holdanyó csak a fejét csóválta.

- Elképzelni sem tudom, mi vezethette őt erre a döntésre.
- De hiszen te is közülünk való vagy, ha régóta nem is élsz már köztünk! - felelte elkeseredve Rozmaring.


- Ez valóban így van. Én új életet választottam...
- És egy koronát hagytál el érte, igaz, Holdanyó? - kérdezte halkabban és gyöngéden Rozmaring.
- Így történt. Pontosan így. 
- Ezért foglalhatta el a trónt a keresztanyám dédnagymamája, akit utánad választottak.
- Nem bántam meg soha. Annyit láttam a világból, amennyit királynőként soha nem ismerhettem volna meg. 


- Holdanyó, lehetségesnek tartod, hogy a Vének ez egyszer tévedtek? Hogy mégsem nekem kellene a Kiválasztottnak lenni?
- Az igaz, hogy én nem foglaltam el a trónt, de ez az én döntésem volt, a Vének még soha, egyszer sem tévedtek. 
- De a te különleges képességed is megmutatkozott a várt időben.
- Igaz. A Földanyától hosszú életet kaptam, és a tudást, hogy azzá változzam, akivé csak akarok. 

Egy darabig mindketten hallgattak. Aztán Holdanyó kedvesen végigsimított Rozmaring fényes, lila-fekete haján.

- Ne félj, Rozmaring. Természetesen itt maradhatsz nálam, és együtt kitaláljuk, mit tegyünk. Majd igyekszem, hogy otthonosabban érezd itt magad.


A halvány levendulaszín szemek hálásan pillantottak fel Holdanyóra.

- Köszönöm a jóságodat.
- Rendben is vagyunk. Hogy mielőbb megismerjelek, először is mondd csak: mit szeretsz a legjobban? - mosolygott Holdanyó. Rozmaring lelkes mesélésbe fogott:
- Ahogy rajtam is látod, szeretem a lila színt. Szeretem az alkonyt és a hajnalt. Szeretem a mezei virágokat és az Öregerdő fáit. A legjobban pedig a madarakat, köztük is az én két kedves társamat: a sólymomat és a hollómat. Úgy hívom őket: Cseje és Balabán.
- Jól van. Később még tovább mesélsz, most menjünk, és keressünk helyet neked. 



Holdanyó elindult az egyik szoba felé, Rozmaring pedig bizakodva és kíváncsian követte. 

Folytatása következik :)