Megérkezése másnapján Holdanyó a szobájába hívta, és egy nagy párnára ültette Rozmaringot.
- Ma bemutatom neked az én kis segítőmet.
- Hát nem egyedül laksz itt? - ámuldozott Rozmaring.
- Nem, bizony. Sokat utazgatok a nagyvilágban, és ezalatt azokat, akik engem keresnek, vagy az üzeneteket, amelyeket Árnyasvölgyből kapok, ő fogadja. Neked is ő lesz a társaságod, amíg én jövök-megyek.
- Azt hittem, velem maradsz, vagy veled mehetek, ha elmész. Ha nem vagy itt, hogy tudom meg a feladatomat? - szontyolodott el Rozmaring.
- Ahová én megyek, nem jöhettek velem. Néha nem is ebben az alakban utazom. Hiszen ismered az én különleges képességemet... De ne aggódj. Megtaláljuk a választ a kérdéseidre. Találtam ugyanis egy régi tekercset... De itt is van már - szakította félbe saját magát Holdanyó.
Rozmaring szóhoz sem jutott döbbenetében, amikor meglátta, ki lép be az ajtón. Egy hozzá hasonló méretű, aprócska lányka, vöröses hajjal és smaragdzölden ragyogó szemekkel. Félszegen megállt a fal mellett, és némán várta, hogy Holdanyó bemutassa.
- Ő itt Pipacs. Ismerkedjetek meg, most magatokra hagylak - és egy szemvillanással később már csak ketten voltak a szobában. Rozmaring érezte, hogy neki kell megtörnie a csendet, ezért halkan megköszörülte a torkát, és így szólt Pipacshoz:
- Szervusz. Örülök, hogy megismerhetlek.
A smaragdszemű lányka mélyen meghajolva köszöntötte:
- Üdvözöllek, hercegnő. Remélem, jól utaztál.
- Ó, kérlek, hagyjuk a formaságokat. Leülnél ide mellém?
Pipacs illedelmesen helyet foglalt, és Rozmaring újra a kezét nyújtotta:
- A nevem Rozmaring.
- Engem csak Pipnek szólítanak, felség.
- A saját nevem nekem is megfelel - mosolygott a másik.
- Nem is tudtam, hogy Holdanyón kívül más is él közülünk ebben az idegen világban.
- Nem vagyunk sokan, valóban - felelte Pip -, de attól tartok, egyelőre csak az én társaságommal kell beérned. Akiket még ismerek, mind sokkal messzebb élnek.
- És mi itt a feladatod? - kíváncsiskodott Rozmaring.
- Részben tanulni jöttem, részben pedig azért, mert Holdanyónak szüksége volt valakire, aki sürgős esetekben továbbítja neki a Vénektől érkező üzeneteket. Néha kisebb feladatokat is megoldok már helyette - Pip szavaiból enyhe büszkeség érződött.
- De mikor kerültél ide?
- Valamivel fiatalabb lehettem, mint most te. Én voltam az osztályelső Mályva tanárnő osztályában...
- Nahát, hiszen én is tőle tanultam! - vágott közbe lelkesen, de kissé illetlenül Rozmaring.
- Bizonyára akkor, amikor én eljöttem Árnyasvölgyből. Hallottam, hogy nem sokkal később felhívták a kastélyba tanítani - bólintott Pip.
Rozmaring elpirult, mert eszébe jutott, hány tanárral próbálkoztak, amikor kiderült, hogy az ő különleges képessége csak nem akar megmutatkozni. A legnagyobb tudósokat vetették be mindhiába, és Mályva tanárnő az egyik legokosabb, ugyanakkor legszigorúbb oktatója volt.
- Remélem, jó barátnők leszünk - mondta Rozmaring, hogy elterelje a témát a neki olyannyira fájó emlékektől.
- Már megbocsáss, hercegnő, de azt hiszem, nem ezért vagy most itt Holdanyónál.
Rozmaring meghökkent a cseppnyit fagyos kijelentéstől.
- Tudom, hogy te vagy a Kiválasztott, és a Legvénebb Vén volt az egyetlen, aki... Szóval ő bízott abban, hogy itt majd segíthetünk rajtad - fejezte be gyorsan Pip, mert érezte, hogy majdnem túlságosan messzire ment.
- Te mindent tudsz, igaz? - sóhajtott Rozmaring.
- Hiszen én bontottam fel a tekercset. De ne aggódj - folytatta egy kicsit melegebb hangon -, ha valaki segíthet, az csakis Holdanyó. Holnap máris útra kel, egyedül miattad változtatta meg a terveit. Velem már részletesen megbeszélte, mi lesz a teendőnk, és én is segítek, ahogy csak tudok.
- Mit fogunk tenni, amíg ő távol lesz?
- Természetesen tanulni fogunk - hangzott a kurta felelet.
- Most mennem kell a reggeli postát intézni. Hamarosan újra találkozunk - állt fel a párnáról Pip.
Rozmaring csalódottan nézett utána. Reményekkel telve érkezett, de most még kevésbé bízott benne, hogy a dolgok megváltozhatnak. Holdanyó volt az egyetlen biztos pont, ő pedig itt hagyja ezzel a furcsa lánnyal. Egészen magába roskadva üldögélt a párnán, és azt kívánta, bárcsak engedték volna, hogy legalább szeretett sólymát magánál tartsa.
Pip elgondolkodva ment végig a folyosón saját lakrésze felé. "Vajon a Legvénebb Vén szándékosan szőtte úgy a szálakat, hogy mi ketten pont most, pont itt találkozzunk?" - morfondírozott.
Folytatása következik :)
